Kezdőoldal

Általános bemutatás

Polgárdi önkormányzatának képviselőtestülete 2007. július 31-én fogadta el a 2007-2010 közötti évekre a város gazdasági programját.


A programban megfogalmazott célok egyike a munkahelyteremtés feltételeinek elősegítése. Ennek a célkitűzésnek két olyan részcélja van, melyhez kapcsolódik a projekt célkitűzése, ezek a következők:
    • Az önkormányzat segíti a helyi ipart, a helyi vállalkozásokat.
    • Segíti a helyi gazdaság megerősödését azáltal, hogy a vállalkozók számára munkahely bővítési lehetőséget teremt. Ehhez igyekszik kedvező infrastrukturális hátteret kiépíteni.


A program stratégiai tervének összeállítása során az önkormányzat rögzítette, hogy a helyi iparral, illetve a helyi vállalkozásokkal kapcsolatos célkitűzések megvalósítása fontos feladat, mivel a vállalkozások közvetve-közvetlenül a település fejlődését segítik, javítják a termékekkel, szolgáltatásokkal való ellátottságot, munkahelyet teremtenek, adóbevételekhez juttatják az Önkormányzatot.


Ennek megfelelően az alábbi két stratégiai feladat kijelölésére került sor:
    1. Lehetőség biztosítása a termelő és szolgáltató üzemek betelepülésére.
    2. Az ipari vállalkozói területek közműellátási terveinek elkészítése és a kivitelezés előkészítése.


A feladat teljesítésére a stratégiai terv három fejlesztési területet jelöl meg, ezek közül az egyik a projekt által érintett terület.


A projekt tervezett hatásával érintett földrajzi terület Polgárdi és a környezetében lévő további olyan 10 település, melyekből Polgárdi jól és rövid időn belül elérhető, így a fejlesztendő iparterület egyrészt munkahely-kínálatot jelenthet ezen települések lakóinak, másrészt a projekt tárgyát jelentő területre települhetnek olyan vállalkozások, melyek részt vehetnek a települések lakosainak kiszolgálásában, ellátásában.


Az érintett terület települései: Polgárdi, Kisláng, Mátyásdomb, Lepsény, Mezőszentgyörgy, Füle, Jenő, Nádasdladány, Kőszárhegy, Szabadbattyán, Úrhida.

Információ | Polgárdi Város Önkormányzata
- készítette az incsystem -