Kezdőoldal

REFORMÁTUS GYÜLEKEZETI BEMUTATKOZÓ


"Az Isten Szeretet." I. János 4,16


Ez a bibliai igevers fogadja a református templomba belépőket. Az első ismert református templom 1610 körül épült fából (paticstemplom), de tűzvész martaléka lett. A második 1690-ben épült, ezt váltotta fel a harmadik, most is meglévő templom, amely 1807-11 között készült el, késő barokk stílusban 27 m magas homlokzati órapárkányos tornyával együtt K-Ny-i tengelyben.

1873-ban készült a copf stílusú szószék, orgonáját Rieger Ottó építette 1911-ben, majd bővítették, 1946-ban a háború után felújították, nagyjavítást kapott 1986-ban. A fehér márvány úrasztala felirata: „Hazánk ezeréves fennállása emlékére 896 – 1896. Polgárdi ev. ref. egyház.” A templom belvilága 12x32 m, az oldalhajó 4x5 m, belmagassága 12 m, az ülőhelyek száma 500. Téli időszakban a templom fűthető.

A jelenlegi parókia 1881-ben épült.

2000-ben Polgárdin 1241 fő vallotta magát református vallásúnak, a lelkészi hivatal 1084 főt tart számon. A gyülekezet anyagi terheit 350-400 egyházfenntartást fizető egyháztag hordozza. A Nőszövetség tagjai elsősorban karitatív szolgálatot végeznek a gyülekezetben. Az istentiszteleti alkalmakat 50-80-an látogatják rendszerességgel. Az iskolai oktatás keretében folyó hitoktatás gyümölcse, hogy évtizedes hagyománya van a nyári hittan-táboroknak. Az ifjúsági közösség Istent és az ő akaratát kereső tizenéveseket fogadja. A gyülekezet közösségéhez mozgássérültek és fogyatékkal élők is tartoznak. A lelkipásztori szolgálattevők rendszerességgel tartanak közösségi alkalmakat a város vonzáskörzetéhez tartozó halmozottan fogyatékkal élők otthonában és rehabilitációs foglalkoztató központjában.

Alkalmaink:
    - Istentisztelet: vasárnap 11 óra;
    - Bibliaóra: csütörtök 16 óra;
    - IFI óra: péntek 17 óra;
    - Kulturális délután: hónap első vasárnapja 15 óra;
    - Ifjú asszonyok bibliaköre: havi rendszerességgel 2005 szeptemberétől;
    - Családi Istentisztelet: havi rendszerességgel 2005 szeptemberétől.

A Polgárdi Református Egyházért Alapítvány működteti a parókia udvarán álló Ketskeméti Zsigmond Gyülekezeti és Vendégházat. (Információ: www.refpolgardi.hu )

Szálláslehetőség a vendégházban (Polgárdi, Kossuth u. 35.): Szoba, zuhanyozó, reggeli nélkül 1.500,- Ft/fő/éjszaka, reggelivel 2.000Ft/fő/éjszaka. Az árak télen és nyáron egyaránt érvényesek. Melegítő konyha.

Lelkész: Kovács Zsuzsanna, lelkész tel.: 06-30-335-8732
 
Gondnok: Olé Tamás tel.: 06-22-366-418
Vendégház gondonoka: Bakos Vilma tel.: 06-30-206-7593


Cím, elérhetőségek:

Polgárdi Református Egyházközség

8154 Polgárdi Kossuth utca 135.

Telefon/fax: 06-22-576-159

E-mail: esperes.mezofold@axelero.hu

Mindenkit szeretettel várunk gyülekezeti alkalmainkra!

Információ | Polgárdi Város Önkormányzata
- készítette az incsystem -